|
T. Fővárosi Bíróság.
Hiv.szám:
19.P.23.483/2005/12.
Dr. Ádám György felperes, a
Metes György alperes ellen – személyhez fűződő jogom megsértése miatt –
indított polgári perben a bíróság 2006. június 1. napján hozott ítéletében a
4. oldal 3. bekezdésében a negyedik, ötödik és hatodik, mondatban azt írja:
„A bíróság tudomása szerint jogerős elutasító ítélet született akkor is,
amikor az ott eljáró másik felperes magyar állampolgárként kifogásolta azt,
hogy a holokauszt 50. évfordulóján az akkori miniszterelnök a magyarság
nevében kért bocsánatot a zsidóságtól. Ugyancsak elutasító ítélet született
akkor, amikor egy magát alternatív indentitású személy felperesként
kifogásolta azt, hogy egy lapban a „melegeket” általában beteg embereknek
nevezték. Ugyancsak elutasító ítélet született akkor, amikor az ott eljáró
másik felperes a „magyarság többsége” nevében kifogásolta az egyik politikai
párt akkori szlogenjét („Velünk az ország.”)
Az első
fokon eljáró bírónak erről a három ítéletről „tudomása” van, de a
fellebbezésre jogosult felperesnek erről nincs tudomása, ezért fellebbezését
pontosan nem tudja – tényismeret hiányában – levezetni. A perben az
irreleváns, hogy miről van tudomása a bírónak. Az az alapvető, hogy miről
tud a felperes, a per ura, akit lehetetlen helyzetbe hozott a bíró ezzel az
információ visszatartással. Ez az első fokon eljáró bíró ítéletének
jogellenessége, amiért a Pp. 114. § értelmében kifogásolom az eljárás
szabálytalanságát.
Kérem a
Fővárosi Bíróság 19.P. tanácsától, hogy a három ítéletet másolatban bocsássa
rendelkezésemre az egész peranyaggal (keresetlevél, jegyzőkönyvek, esetleges
tanúvallomások) együtt, mind az elsőfokú ítélettel, esetleges
fellebbezéssel és ellenkérelemmel, esetleges másodfokú ítélettel együtt.
Ezeket az első fokon eljárt bíróság azért KÖTELES számomra átadni, mert a Pp.
221. § (1) bekezdése szerint: „Az ítélet indokolásában röviden elő kell
adni a bíróság által megállapított tényállást, az arra vonatkozó
bizonyítékok megjelölésével…” (rövidítés és kiemelés a felperestől).
Én –
mint fellebbező felperes – nem vagyok képes fellebbezésemet pontosan
előadni, minthogy azok a tények, amelyek alapján elveszítettem első fokon az
általam indított eljárást, részben teljesen ismeretlenek. Ha birtokomba lesz
a három peranyag, elemzem, meggyőződhetek arról, hogy valóban ugyan azon
indokok alapján utasították el a másik három felperes keresetét is, illetve
azok nem voltak törvénysértő ítéletek. Törvénysértő peres eljárás ugyanis
nem szolgálhat az ítélet alapjául. Ennek ismeretében kiegészítem a
fellebbezésemet. Az eljáró bíróságoknak nincs joga a keresetet benyújtó
felperes keresetét elutasító ítéletben, tény és jogkérdések vonatkozásában
titkolódzni.
Kérem a
három – az ítéletben hivatkozott – peranyag megküldését.
Budapest, 2006.
július 13.
dr. Ádám György
felperes, ügyvéd
|