Észrevételek

É S Z R E V É T E L E K

ifj. Hegedűs Lóránt ellen indult bűntető eljárásról

a Fővárosi Ítélőtábla 2003. november 6-án kelt 3.Bf. 111/2003/10. számú jogerős ítéletére.

A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság ítéletében mellőzendő „irreleváns” indokolás részek is vannak (indokolás 3-4. oldal). Ezek a jogerős ítélet szerint:

1.) Mi minősül antiszemitizmusnak? (4. oldal utolsó két bekezdése, 5. oldal első három bekezdése.) Csak a 4. oldal utolsó két bekezdése és 5. oldal első bekezdése foglalkozik ezzel. A jogerős ítélet tehát tévesen állítja, hogy az elsőfokú ítélet első három bekezdése is ezzel foglalkozik, valójában csak az 5. oldal első bekezdése, tehát a jogerős ítélet indokolása iratellenes. Ide ez a minősítésnél elengedhetetlen, hiszen ez a vád tárgya, tehát aktuálisan az ügyben eljáró bíróság feladata ennek definiálása is.

2.) Az elsőfokú ítélet NEM TERJESZKEDETT TÚL A VÁDON, mikor utal a törvényhozó feladatára, attól éppen elhatárolja az ítéleti tényállást, ezért említi: A bíróságnak „a vádat teljes körűen ki kell merítenie AZON AZONBAN NEM TERJESZKEDHET TÚL” (jogerős ítélet 3. oldal 6. bekezdés utolsó mondata, kiemelés a Fővárosi Ítélőtábla ítéletében).

A vádon túlterjeszkedés fogalmát a Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. tanácsa – de jure – félreérti. A Be. 1. § szerint „A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül.” Azt, hogy a bíróság nem terjeszkedhet túl a vádon, a Be. 2. § (1) bekezdése így fogalmazza meg: „A bíróság az ítélkezés során vád alapján jár el.” Ez azt jelenti, hogy a rendelkező részben nem terjeszkedhet túl a vádindítványon (pl. nem mondhatott volna ki 1 év 6 hónap helyett a 2 év szabadságvesztést) az indokolásban azonban nem köteles a vád indokát elfogadni, azon – a szabad bizonyítás elve alapján – messze „túlléphet”. Jogosult másként indokolni, mint az a vádindítványban foglaltatik.

3.) Az erkölcsi „elítélés” tárgya a jogi ítéletnek. Az emberi magatartás két – egymástól el nem határolható – tárgyi értékelése:

– az erkölcsi és

– a jogi

4.) A MEGGYŐZŐDÉS csak EGYÉNI lehet, nincs is más meggyőződés, mint egyéni. A „meggyőződés fogalma:

„A meggyőződik igével kifejezett cselekvés, folyamat; az a tény, hogy valaki meggyőződik valamiről: bizonyosságot szerez. Ennek eredménye: az így, tapasztalatok útján, tények vizsgálata alapján kialakult nézet, bizonyosság valamiről, valaminek a mibenlétéről.” (A magyar nyelv értelmező szótára IV. kötet 1050. oldal Akadémiai Kiadó, Budapest 1961.)

5.) Történeti visszanézés elkerülhetetlen, hiszen a vádlottak cselekménye az 1000 éves magyar történelmi múltba tekint vissza és folytatja ezt a bűnös magatartást a XXI. században.

6.) „A vád tárgyát nem törvényhozási vagy egyéb intézkedés, hanem egy … újságcikk képezi” Azt már nem írja a jogerős ítélet: amelyet rádióban többször is felolvastak! Ilyen uszítás ezer év alatt megszámlálhatatlan volt és pl. a HOLOKAUSZHOZ vezetett. Az „újságcikk” INTÉZKEDÉSRE szólít fel: „REKESZD KI!” Vagyis aktív ténykedésre uszít és amelyhez hasonló uszítás – a magyar történelem tanúsága szerint – folyamatos zsidóüldözéshez, tömeggyilkossághoz, egyéb KIREKESZTÉSHEZ vezetett.

7.) Nem felel meg tehát a valóságnak, miszerint „az elsőfokú bíróság … a határozat hozatalánál jelentőséggel nem bíró” körülményeket állapított meg. A valós helyzet az, hogy ezen indokolás-részek elhagyása esetén a vádlottak bűncselekménye nem lett volna megállapítható! Az indokolásnak ezen részeit irrelevánsnak minősítő jogerős ítélet – éppen maga bizonyította be – ezek után súlyosan törvénysértővé vált: bűnelkövetőket „mentett felű” jogellenesen.

II.

„Kiemelendő ezek közül, hogy a vád tárgyává tett cselekmény elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mely személyek ellen indult vagy nem indult eljárás, mert a bíróság csak olyan személy büntetőjogi felelősségéről dönthet, akivel szemben vádat emeltek. Nem a szavaknak, kifejezéseknek, mondatrészleteknek van jelentőségük, hanem azoknak az eredeti szövegkörnyezetben elhelyezett mondatoknak, amelyekből kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlottak követtek-e el bűncselekményt, és ha igen, akkor milyen bűncselekményt.” (ítélet 4. oldal 3. bekezdése)

Nem érthető, hogy ezt a jogerős ítélet miért írja! Kivel és milyen szempontból „vitatkozik”? Ha senkivel, éppen ennek a résznek a tartalma – az ítélet indokolása szempontjából – irreleváns.

III.

„Összességében a bíróságnak csak annyiban kell az antiszemitizmussal foglalkoznia, amennyiben az a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát érinti, tekintettel arra, hogy az antiszemitizmust a hatályos Büntető Törvénykönyv kizárólag akkor rendeli büntetni, amikor külső megjelenési formájában az gyűlöletre uszításként jelentkezik.

Ekkor sem mint antiszemitizmust, hanem mint közösség elleni izgatást kell, hogy vizsgálja a bíróság.” (jogerős ítélet indokolás 4. oldal 4. bekezdés első mondata)

Való igaz, hogy a bíróságnak nem az „antiszemitizmussal” kell foglalkoznia, hanem, ha a nyilvánosságra hozott szöveg (újság rádióban felolvasás, stb.) „külső megjelenési formájában … gyűlöletre uszításként jelentkezik … mint közösség elleni izgatás”. Az inkriminált szöveg konkrét, aktív tevékenységre uszító magatartásra hívja fel olvasóit, hallgatóit, mint ez már a magyar történelemben ezer év alatt számtalanszor megtörtént és az emberiség legsúlyosabb tragédiájáig vezetett el!

IV.

A jogerős ítélet írja: „A vélemény mindaddig szabadon kinyilvánítható a Büntető Törvénykönyv szerint, amíg az nem csap át gyűlöletre uszításba”. (ítélet 4. oldal 6. bekezdés első mondata).

Az azonban nem lehet kétséges, hogy a vádlottak által inkriminált írás ÁTCSAP „gyűlöletre uszításba”, minthogy a „kirekesztés” – amire az irtás uszít – a gyűlölet és az aktív ellenséges cselekedetekre hívja fel az olvasót a Magyarországon élő zsidók ellen, mint ez már az elmúlt ezer évben megszámlálhatatlan esetben megtörtént ilyen „felhívások” alapján. Ez a „vélemény” tehát a Btk. 269. § szerint már nem „szabadon kinyilvánítható” vélemény. Erre viszont a jogerős ítélet egyáltalán nem utal! Ezt tovább elemezve a jogerős ítélet írja: „Ennek a megfelelően a bíróságnak kizárólag azt kell eldöntenie, hogy az inkriminált cikk, illetve előadás gyűlöletre uszít-e vagy sem. Az, hogy mi uszít és mi nem, szubjektív alapon nem közelíthető meg. Ebben az esetben ugyanis úgy a vádemelés, mint az ítélkezés egyéni megítélés, politikai érzékenység, vagy tűrőképesség kérdése lenne. Ennek megfelelően a bíróságnak az ítélkezése során úgy kell eljárnia, hogy szűkítse és lehetőség szerint kiküszöbölje a szubjektív elemeket, és ítéletét kizárólag a tényekre és az ezzel szorosan összefüggő jogszabályokra alapítsa.” (ítélet 4. oldal utolsó két bekezdése)

A Be. 78. § „A bizonyítékok értékelése” (3) bekezdése: „A bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességében értékeli és a bizonyítás eredményét, az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg”. Tehát maga a büntetőeljárási törvény rendelkezik úgy – expressis verbis – hogy a bizonyítékokat MEGGYŐZŐDÉSE SZERINT – tehát szubjektíven – állapítja meg (lásd a már 3. pontban az értelmező szótárból való idézetet, amely egyértelműen kifejti, hogy a

„meggyőződés szubjektív gondolati folyamat, nem is lehet más). Az kétségtelen, hogy a bíróságnak „szűkíteni” kell a szubjektív megítélést, amennyire csak lehet, de KIKÜSZÖBÖLNI LEHETETLEN. Ha ez lehetséges lenne, nem is emberi lények, hanem gépi automaták „ítélkezésének”, a bírók viszont „emberi lények” (ha ezt egyesek meg is próbálják kétségbe vonni), tehát szubjektumok, „meggyőződésük” sem lehet más, csak a szubjektum értékítélete szabad mérlegelés, a történeti és a törvényi tényállás összefüggéseinek egybevetésével. Minthogy az emberi gondolkodásnak vannak OBJEKTÍV logikai szabályai, – ez helyes logikai értékelés alapján – közelit az objektív értékítélethez, de megmarad a szubjektum értékeléseként. Ez az ember „tárgyilagos” gondolkodásának elve, így a bírói ítélkezés szabálya is. Ezen a Fővárosi Ítélőtábla követelése sem változtathat.

A jogerős ítélet nullára szűkítette a „szubjektív elemeket” a vádlottak bűnössége vonatkozásában, viszont végtelenre tágította az ártatlanságuk kinyilatkoztatásában. A jogerős ítélet 100 %-ban szubjektív, ahogyan ezt folyamatosan bizonyítom.

A jogerős ítéletben olvasható: „Nincs demokratikus társadalom pluralizmus, tolerancia nélkül, a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek, vagy aggodalmat keltőek. Az elsőfokú bíróság azonban annak ellenére, hogy az előbbi elveket, határozatokat ítéletében részletesen taglalta a Btk. 269. §-ába ütköző közösség elleni izgatás bűntettének a jelen ügyben történt megvalósulása kérdésében, téves jogi következtetésre jutott. Jogi álláspontja ugyanakkor ellentmond az ítéletének 9. oldal utolsó előtti bekezdésében foglalt azon megállapításnak, hogy „a vád tárgyává tett cikk nem tartalmaz olyan adatot, amely törvénytelen eszköz alkalmazására szólítana fel”. (ítélet 5. oldal 2. és 3. bekezdése, kiemelések a Fővárosi Ítélőtáblától).

Az ítélet indokolása szerint milyenek is lehetnek a tolerancia szerint a véleménynyilvánítások?

a.) sértőek

b.) meghökkentőek

c.) aggodalmat keltőek

ad a.) A „sértő” vélemények nem tartoznak a „közösség elleni izgatás” tényállásához, ezt a Btk. 269. § (1) bekezdés egyik pontja sem mondja ki, tehát az ítélet tárgya szerint irreleváns.

ad b.) A „meghökkentő” vélemények sem tartoznak az elemzett törvényi tényálláshoz, ez a megjegyzés is – a per tárgya szempontjából – irreleváns

ad c.) Az „aggodalmat keltő” vélemények esetében a lényeg: kikben, milyen aggodalmat kelt? A „kirekesztésre uszítás a zsidókban nagyon nagy aggodalmat kelt, mert Magyarországon 1938-1945. tavaszig olyan „KIREKESZTÉSEKET” végeztek, amelyek 600.000 (Hatszázezer) zsidó legembertelenebb meggyilkolásához vezetett (gázkamra, Dunába lövöldözés, agyonverés, stb.) amely miatt mind a mai napig a kirekesztésre felszólítás a holokausztot elszenvedett zsidókban és utódaikban a lehető legnagyobb aggodalmat váltja ki, minthogy erre USZÍTÁS is lehet. A Btk. 269. §-nak csak a címében szerepel az „izgatás”, a törvényi tényállás b.) pontja a gyűlöletre USZÍTÁST rendeli büntetni, itt azonban nem CSAK gyűlöletre, hanem annál minőségileg sokkal többre – aktív cselekvésre – uszítottak a vádlottak: KIREKESZTÉSRE, ami a magyar ezer éves történelem folyamatos gettóban élésre, megkülönböztető jelzések (pl. píros szövet karika) viselésére kötelezte a zsidókat, majd egyéb kirekesztésekre. Magyarországon 1092-től 39 (Harminckilenc) zsidótörvény volt, amelyeket ilyen – főleg egyházi és politikai személyek – kirekesztésre uszítása nyomán hoztak. Ebbe a történeti folyamatba illik a felmentett vádlottak cselekménye.

Mindezen okfejtésnek egyáltalán nem mond ellent az elsőfokú bíróság 9. oldalon írt mondata: „A vád tárgyává tett cikk nem tartalmaz olyan ADATOT (!) amely törvénytelen eszköz alkalmazására szólítana fel.” (első fokú ítélet 9. oldal 7. bekezdés 2. mondata).

A Fővárosi Ítélőtábla az idézett mondatot kiragadta szövegösszefüggéseiből és az ellenkezőjét értelmezte rajta, mint ahogyan ezt a Fővárosi Bíróság indokolása értelmezte. Az elsőfokú bíróság ezzel a mondattal azt kívánta kifejezni, hogy a „kirekesztésnek értelemszerűen lehet törvényes és törvénytelen eszköze is.” (az Ítélőtábla idézett mondata előtti mondatot). A Fővárosi Bíróság ezzel nem mondott mást, mint azt, hogy a történelem már bebizonyította a zsidók kirekesztésének törvénytelen voltát, ezt külön „ADAT”-tal tovább bizonyítani nem kell.

Az elsőfokú ítélet ehhez hozzáteszi: „… a kirekesztésre való felhívás már önmagában is bűncselekmény megvalósítását jelenti, hiszen a kirekesztés egyfajta fizikai elkülönítésre vezethet, arra adHat alapot.” (elsőfokú ítélet 9. oldal 8. bekezdés első mondata). A jogerős ítélet tehát – ebben az önkényes – az ítélet szándékával ellentétes „értelmezéssel” iratellenes.

VI.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapítja: „A vádlottaknak és a védőknek a felmentésre irányuló fellebbezése alapos.”

Ezt követően írja: „A Fővárosi Bíróság az általa megállapított tényállás alapján tévesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, amikor a tartalmát tekintve is előre kialakított, gondosan felépített, írásba foglalt, majd hangszalagra is rögzített és a

rádióban leadott beszédet – amely kétségkívül különösen a magyarországi zsidóság Galiciából származó részét sértő, lealacsonyító kijelentéseket is tartalmaz – a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának kereteit túllépőnek, bűncselekményt megvalósítónak értékelte.” (ítélet indokolás 6. oldal 2. bekezdése).

Miként minősíti tehát a jogerős ítélet a vád tárgyává tett írást és rádióbeszédet? Olyannak, amely:

a.) „a tartalmát tekintve előre kialakított”

b.) „gondosan felépített” (írásba foglalt és rádióban leadott beszéd)

c.) „amely kétségkívül különösen a magyarországi zsidóság Galiciából származó részét

– sértő

– lealacsonyító

kijelentéseket tartalmaz.”

Továbbá mindezt az első fokon eljárt bíróság

– a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának kereteit túllépőnek

– bűncselekményt megvalósítónak értékelte

Ehhez a véleményem:

ad a.) Az, hogy az írás „tartalmát tekintve előre kialakított” a bíróság nem bizonyított hipotézise, de ha igaz, hogy „előre kialakított” ez a teljesen zavaros, logikátlan szöveg, az nem enyhítő körülmény, sőt az elkövetők uszító szándékossága miatt súlyosítja.

ad b.) „gondosan felépített” jellege egyáltalán nem tűnik ki az írásból, de ha valóban az, akkor is irreleváns a bűnösség megítélése szempontjából. Vagyis a másodfokú ítélet követte el azt az indokolási hibát, amit az elsőfokú bíróságnak tulajdonít: irreleváns részleteket épített bele az indokolásba.

ad c.) Szó sincs arról, hogy a magyarországi zsidóságnak „különösen” a „Galiciából jött-ment” része ellen uszít. A „galiciai jöttmentek hada” az egész magyar zsidóságra vonatkozik. Még azt sem lehet tudni, hogy melyik Galiciából jött-mentekről van szó, minthogy Európában két Galicia van, egy az Ibériai félszigeten a Spanyol-Portugál északnyugati hegyvidékén, ahova az első évezredben valóban menekültek zsidók a „keresztes hadak” elől, vagy az Ukrán Galiciáról, ahova szintén menekültek zsidók, mert mindenhol támadták őket és amikor az utóbbi Galicia Lengyelországhoz került, ott is pogromok voltak. Az Ibériai félszigetről a spanyol inkvizició miatt menekülő zsidók már akkor a Duna-Tisza közén éltek, amikor a magyarok a Vereckei szoroson bejöttek Magyarországra. Ekkor már a bejött nomád magyarok is zsidóüldözőkké váltak. Az első zsidótörvényt 1092-ben Szt. László hozta. Az inkriminált írásban tehát irreleváns, hogy Galiciárais utal, a Magyarországon élőkről van benne szó, akik „jönnek megint a Duna partjára … még egyet rúgni a magyarba, hiszen kedvet kaptak hozzá.” („Keresztyén Magyar Állam” című írás 2. hasáb 2. bekezdés utolsó mondata).

VII.

A jogerős ítélet indokolása írja: „A Btk. 269. § b.) pontjában meghatározott közösség elleni izgatás elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás. A gyűlöletre uszítás durva visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával, az erőszakérzelmi előkészítése. Az Alkotmánybíróság határozatainak jogi indokolásában és a Legfelsőbb Bíróság BH.1997/165. és BH. 1998/521. számú eseti döntéseiben határozott iránymutatást adott arra, hogy a gyűlöletre uszítást miként kell értelmezni.

Ezt összefoglalva: nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az aki

– erőszakos cselekedetre,

– ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel, akkor

– ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok közvetlenül fenyeget.” (6. oldal 3. bekezdés, kiemelés az ítéletből).

Az írás tartalmából nem lehet vitás, hogy annak értelmezése az AB. határozatainak és a BH felhívott eseti döntései értelmében

a.) – erőszakos cselekedetre

– hív fel

b.) és ez a veszély

– konkrét és

– közvetlenül fenyeget

A kirekesztés ERŐSZAKOS cselekedetre HÍV FEL!

ad a.) Ezt nem kell a jelen perben külön bizonyítani, minthogy azt – a zsidók vonatkozásában – az ezer éves magyar történelem félreérthetetlenül bebizonyította!

ad b.) A veszély a kirekesztésre mindig

KONKRÉT és

KÖZVETLENÜL fenyegető, ha ezt a történelem szemüvegén keresztül nézzük, de ez máshogyan nem is nézhető, csak a történelem fényében.

A történelmi „közvetlen” fenyegetésre példa: II. Endre magyar király 1222-ben kihirdette az Aranybullát. IX. Gergely pápa felszólította II. Endre királyt, hogy az Aranybullában a zsidókat határozottabban rekessze ki a közéletből. II. Endre király ennek eleget tett, 1232-ben módosította – ennek megfelelően – az Aranybullát. Történelmileg tehát 10 év még közvetlen fenyegetésnek számát. Ezt tapasztaltuk a XX. század zsidótörvényei meghozatalánál is (lásd erről részletesen „Megengedett és színlelt iparűzés, dr. Groszmann és dr. Vári ügyvédek könyve 1942-ben az 1938-as és 1939-es zsidótörvények következményeiről)

Ennek a résznek befejezéseként a jogerős ítélet írja: „Gyűlöletre az uszít, aki másokat aktív tevékeny gyűlöletre ingerel”. Ez a – gondolatmenetet záró – mondat már valamit enyhít a törvényi tényállás előtti elemzéséből, de az nem lehet vitás, hogy a felmentett vádlottak írása: gyűlöletre uszít vagyis másokat aktív tevékeny gyűlöletre ingerel. A kirekesztésre uszítás ezt fogalmilag egyértelművé teszi.

VIII.

A jogerős ítélet indokolása írja: „Ezzel azonban a Btk. 269. § b.) pontjában meghatározott közösség elleni izgatás bűntette nem valósult meg. Ugyanis az újságcikk sem magatartás vagy tevékenység kifejtésére, sem erőszakos cselekedetre nem hív fel. Az olvasóban illetve hallgatóban nem is alkalmas olyan aktív tevékeny gyűlölet kiváltására, amely a törvényi tényállás megvalósulásához szükséges. A bűncselekmény (immateriális) veszélyeztető jellegéből következik, hogy a megvalósuláshoz nem elegendő csupán a veszély feltételezett volta (absztrakt veszély). A veszély a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét jelenti, vagyis olyan helyzet fennállását, amikor a folyamatnak a sérelem bekövetkezése irányába ható továbbfejlődése lehetőségével számolni kell. Nem helytálló a Fővárosi Bíróság azon megállapítása, hogy elegendő az elkövető részéről annak előrelátása, miszerint a felkeltett gyűlölet akár kiléphet az érzelmek zárt világából, és mások számára is láthatóvá válik, hanem az előzőekben részletezett hármas követelménynek is meg kell felelnie.” (ítélet 7. oldal 1.-4. bekezdése, kiemelések a bíróságtól).

Mit is állít ebben a részben a Fővárosi Ítélőtábla? A következőket:

a.) Az írás erőszakos cselekményre nem hív fel…

b.) Nem elegendő csupán veszély feltételezett volta…

c.) A „hármas követelménynek is meg kell felelnie” az írásnak.

ad a.) Nem felel meg a valóságnak – ezt már az előzőekben részletesen bizonyítottuk – hogy az írás „erőszakos cselekedetre nem hív fel.” A zsidók KIREKESZTÉSE Magyarországon ezer évig erőszakos cselekedetekre „hívott fel”, amelyeket következetesen végre is hajtottak, ez a megkülönböztető jelek viselésétől a tömeggyilkos pogromokig megvalósult ebben az országban.

ad b.) A veszély – mint ahogy az elmúlt ezer évben – most sem csak „feltételezett” volt, mint pl. 1946-ban – ilyen felhívásra – a Kunmadarason történt zsidógyilkoló pogrom sem „feltételezett” volt.

ad c.) A „hármas követelmény” megítélésének számonkérése – ezek után – az első fokon eljárt bíróságtól tautológia, minthogy az a. és b. pontban már mint a három követelményt számon kérte. Ez is a jogerős ítélet többlettényállásra való követelése.

IX.

A jogerős ítéletben olvasható: „Nem osztotta az érvelését a tekintetben sem, hogy a kirekesztésre felhívás önmagában is bűncselekmény megvalósítását jelenti, ilyet ugyanis a hatályos –, de a cselekmény idején hatályos – Btk. sem tartalmaz. Ugyanakkor a Fővárosi Bíróság ítéletében nem foglalkozik a veszély mértékével annak konkrétságával, valamint az erőszak mértékével sem.” (7. oldal 5. bekezdése, kiemelés a bíróságtól)

A kirekeksztésre felhívás – ez nem lehet VITÁS az eddig kifejtettek figyelembe vételével – önmagában is bűncselekmény megvalósítását jelenti. A Btk. 269. § (1) bekezdés b.) pontja szerint bűncselekményt valósít meg, aki „valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít.” Mi más a kirekesztésre felhívás – a többi elemmel együtt (még egyet rúgni, magyart kisemmiző rikácsolás, stb.) mint a gyűlöletre uszítás (a három feltételt is bele értve)? Válasz: azt a törvényi tényállást, amit a történeti tényállás megvalósított a Btk. büntetni rendeli.

Való igaz, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalkozott

– a veszély mértékével

– a konkrétságával és

– az erőszak mértékével

minthogy azokat ugyan a Btk. törvényi tényállása nem teszi tényállási elemekké és a magyar normatív jogrendszer nem precedensjog. Ennek ellenére az AB határozatnak és a BH-k eseti döntéseinek az elsőfokú ítélet mindenben megfelelt.

A jogerős ítéletben olvasható: „A „rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled” felhívásból nem következik és nem is következtethető az a vádlotti szándék, hogy olvasóit hallgatóit erőszakos cselekmények elkövetésére buzdítja. Az „ők teszik meg veled” mondatrészből az sem következtethető, hogy a cikk írója a zsidóság Galiciából származó részének erőszakos cselekményeitől tart, ezt kívánná megelőzni. A köztudomásulag a zsidóság részéről nem fenyegető erőszakos magatartások híján fel sem merülhet az erőszakos magatartás elhárításának szükségessége, s így ilyen elhárító erőszakos kirekesztésre a II.r. vádlott még közvetve sem sarkall.” (7. oldal 6. bekezdése, kiemelés a bíróságtól)

Ez a része a jogerős ítélet indokolásának a logikátlan, rabulisztikus gondolkodás iskolapéldája. Ebből az okoskodásból az derül ki:

a.) A „rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled” felhívásból

– azért NEM KÖVETKEZIK a vádlotti szándék, még abból sem

– „ők teszik meg veled”

– minthogy „köztudomásulag a zsidóság részéről NEM FENYEGETŐ ERŐSZAKOS MAGATARTÁS HÍJÁN

– fel sem merülhet AZ ERŐSZAKOS MAGATARTÁS ELHÁRÍTÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE

– és így a II.r. vádlott még közvetve sem sarkallt!

Tehát ebből az következik, hogy ha a zsidók nem lennének ilyen jámbor lények, vagyis nem tűrnék a kirekesztésüket, akkor ki kellene őket rekeszteni. Egy végtelenül erőszakos kirekesztő azonban nem várja meg, amíg a szelíd kirekesztettek nem tesznek semmit kirekesztésük ellen, minthogy az állítja, hogy a magyarba rúgni és kirekeszteni jöttek Magyarországra. Így a következmény megelőzi a tettet, ami az idő irreverzibilitása folytán igen csak valószínűtlen jelenség lenne ebben a világban.

Ez az „okfejtése” a Fővárosi Ítélőtáblának betetőzi a jogellenes ítélet egész „eszmefuttatását”, azt irreálissá, tehát – de jure és de facto – semmissé teszi.

XI.

A jogerős ítéletben olvasható: „A Fővárosi Bíróság tehát a határozatában az ismertetett alkotmányos alapelvet és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseit figyelmen kívül hagyta akkor, amikor a gyűlöletre uszítás ismérveit a konkrét ügyben az újságcikkel, illetve a rádióműsorral kapcsolatban nem ütköztette. Ezt az egybevetést a másodfokú bíróság az előbbiek szerint pótolta és a felülbírálat során arra a megállapításra jutott, hogy a vádlottak magatartása nem volt tényállásszerű. A gyűlöletre uszítás, mint törvényi tényállási elem hiányzik, ezért a vádlottakat az ellenük a Btk. 269. § b.) pontjába ütköző közösségi elleni izgatás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette (Be. 331. § (1) bekezdés).” (7. oldal utolsó két bekezdése és 8. oldal első bekezdése, kiemelés a bíróságtól)

Ehhez megjegyzésem: A vádlottak magatartása tényállásszerű volt, ezt a jogerős ítélet elemzésével – amely elfogadhatatlan – bebizonyítottuk!

Kérdés: a gyűlöletre uszítás ismérveit hogyan lehet egy újságcikkel „ütköztetni”?

Nem lehet vitás, hogy a gyűlöletre uszítás törvényi tényállási elemei (Btk. 269. § b.) pont) megvalósultak.

Eddig Magyarországon minden zsidó-kirekesztés ilyen gyűlöletre uszító beszédekkel, írásokkal, szószékről elhangzó „prédikációval”, stb. kezdődően 1092-től napjainkig.

A Btk. 269. § b.) pontjában foglalt bűncselekmény – ez bizonyítást nyert – megvalósult.

Minderről a véleményem: nem lehet kétséges, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2003. november 6-án hozott 3.Bf.111/2003/10. számú ítélete nem igazságszolgáltatási, hanem politikai célokat szolgált. A Fővárosi Ítélőtábla három bírója megsértette az Alkotmány 50. § (3) bekezdésének második fordulatának törvényi tényállását, amiért fegyelmi felelősséggel tartoznak.

Budapest, 2003. december

Dr. Ádám György