Pesti Központi Kerületi Bíróság
20. P. 85.346/2003/10.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a személyesen eljárt
Dr. Ádám György felperesnek
a dr. Gulyás Géza ügyvéd által képviselt
ifj. Hegedűs Lóránt alperes
ellen személyiséghez fűződő jogsérelem megállapítása iránt indított perében meghozta az alábbi
ÍTÉLETET:
A bíróság megállapítja, hogy alperes az Ébresztő című lap 2001. év 3. számában közzétett „Keresztyén magyar állam” című cikkével, különösen a cikk kirekesztésre felszólító kitételével megsértette felperes személyiségi jogait, ezen belül megsértette felperesre nézve a személyekre vonatkozó bárminemű hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
A bíróság alperest a további hasonló jogsértéstől eltiltja.
Kötelezi a bíróság alperest, hogy az Illetékhivatal külön felhívása alapján utólag az Állam javára fizessen meg 15.000,-Ft eljárási illetéket.
Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kell 3 példányban a Fővárosi Bírósághoz címezve benyújtani.
A fellebbezés határidő lejárta előtt a felek közösen kérhetik a fellebbezés tárgyaláson kívül történő elbírálását.
Ha a fellebbezés az illeték megfizetése, illetve az ítélet indokolása ellen irányul, bármelyik fél kérheti, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.
INDOKOLÁS:
A perben a bíróság a következő tényállást állapította meg:
A MIÉP XVI. kerületi szervezete által kiadott Ébresztő című lap 2001. évi 3. számának címoldalán alperes írása jelent meg „Keresztyén magyar állam” címmel. Ebben alperes közölte nézeteit a magyarországi zsidóság általa vélt történelmi szerepéről.
Alperes többek között kifejtette, hogy a kiegyezés és önfeladás következtében megjelent az országban a „galíciai jöttmentek hada, akik megtestesült óemberként rágták és
20. P. 85.346/2003/10.
rágják szét a romjaiban a hősök csontjain mégis, csak azért is, mindig újra meg újra feltámadásra képes hont.
Ha már az ő ószövetségi Sionuk elveszett, bűneik, isten elleni lázadozásaik miatt, hát vesszen az újszövetségi életrend legígéretesebb magaslat: a magyar Sion is.”
Alperes azt is fejtegette, hogy a „miután nem lehet minden palesztint kifüstölni nácikat is nem egyszer megszégyenítő módszerekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve, hol kozmopolitán még egyet rúgni a magyarba, hiszen kedvet kaptak hozzá.”
Alperes a Szent István befogadó államára való hivatkozást az érintettek „magyar kisemmiző rikácsolásának” nevezte, mellyel szemben Németh Lászlót idézte: „szeretnénk mi olyan tiszta helyzetet, mint Szent István többnyelvű államában volt, ahol a hazafiság leple alatt a többségbe nem hazudhatta át magát a kisebbségi.”
A cikk a következő szavakkal zárult:
„Hát halld meg magyar az ezredik keresztény magyar állami év ezer év ősi jussán és jogfolytonosságán alapuló egyetlen életre vezető üzenetét: Rekeszd ki őket, mert ha te nem teszed meg, ők teszik meg veled!”
A cikk komoly visszhangot keltett, alperessel szemben büntető eljárás is indult a cikk kapcsán, mely büntető eljárás végén nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alperest.
Felperes a cikk miatt 2003. január 21-én keresetlevelet terjesztett elő alperes ellen, amelyben a fenti cikkre való hivatkozással kérte, hogy a bíróság a Ptk. 76. §-a alapján állapítsa meg, hogy alperes a fenti cikkel megsértette felperes személyiséghez fűződő jogait, elsősorban magánszemélyek hátrányos megkülönböztetésére (faj, nemzetiség, felekezet, stb. alapján) vonatkozó tilalmat, illetve felperes becsülethez és emberi méltósághoz való jogát. Kérte felperes, hogy a bíróság a további hasonló jogsértéstől tiltsa el alperest.
Alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a cikk nem felperesre vonatkozott, felperest nem is említette, így felperesnek kereshetőségi joga nincs a cikkel kapcsolatban.
A kereset alapos.
A perben a bíróságnak két kérdésben kellett állást foglalnia.
1. Perelhet-e a fenti cikkben foglaltak miatt felperes?
2. Ha az előző kérdésre a bíróság igenlő választ ad, úgy megsértette-e alperes a cikkben foglaltakkal felperes személyiségi jogait?
ad 1.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenkinek köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.
A Ptk. 76. §-a értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk,
20. P. 85.346/2003/10.
nemzetiségük, vagy felekezetük szerint, továbbá lelkiismereti szabadság jogellenes korlátozása a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.
A Ptk. 85. §. (1)-e szerint a személyhez fűződő jogokat – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – csak személyesen lehet érvényesíteni. A (2) és (3) bekezdések a cselekvőképtelen személyek, illetve a meghalt személy jogainak megóvására szolgálnak.
A Ptk. 85. § (1)-ének nyelvtani, illetve teleologikus értelmezése nem más, mint hogy egy adott személyt ért jogsérelemért egy másik, sérelmet nem szenvedett személy ne perelhessen. Ennek az a magyarázata, hogy a személyiségi jogok esetében az érintett személy az, aki személyében, szubjektumában egyedül alkalmas annak eldöntésére, hogy érte-e sérelem, és ha igen, kíván-e ezzel kapcsolatban fellépni. Ezzel ellentétes értelmezést a jogalkotó soha nem interpretált a jogalkalmazók számára.
Nem fogadta el a bíróság e körben alperes hivatkozását a PK. 13. sz. LB állásfoglalásra. A PK 13. sz. állásfoglalás úgy fogalmaz, hogy sajtó-helyreigazítást az kérhet, akinek a személyére a sajtóközlemény – nevének megjelölésével vagy egyéb módon – utal, vagy akinek személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető. Mint az a szövegből egyértelműen kitűnik, ezt az értelmezést kizárólag a sajtó-helyreigazítási eljárásra alakította ki a Legfelsőbb Bíróság. A Ptk. 85. §-a esetében a PK 13. sz. állásfoglalás azért nem alkalmazható, mert a jogosultat hátrányosabb helyzetbe hozná, mintsem őt az Alkotmány alapján megilletné. Az Alkotmánnyal ellentétes interpretáció pedig minden jogszabály esetén tilos.
Alapjogok esetében az analógiákat, kiterjesztő értelmezésnek csak a jogosult előnyére lehet helye!
A felek és a bírói gyakorlat által gyakran hivatkozott PK. 13. sz. állásfoglalás ugyanakkor nem kötelező jogforrás az eseti döntések során, másrészt pedig alkalmatlan a Ptk. 85. § (1)-ének értelmezésére.
A közvetlen, személyes érintettség nem jelenti ez esetben az adott személy név szerinti megnevezését, egy ilyen szűkítő értelmezés rendkívül méltánytalan és sérelmes lenne az érintettek részére, hiszen számos módja van annak, hogy valaki a konkrét személy megnevezése nélkül valakire kedvezőtlen, hátrányos vagy diszkriminatív kijelentéseket tegyen.
Elegendő, ha az adott személy valamely olyan lényegi szubsztanciája felismerhető, amely létezésének mások által is felismerhető attribútumát képezi.
Nem kell feltétlenül felismerni az érintett személyt név szerint, elég annak a tudatnak az átfogása, hogy az illető személy egy bizonyos közösséghez tartozik, ekkor ő már ebben az aspektusában identifikálhatóvá válik. A Ptk. sem határozza meg, hogy a
20. P. 85.346/2003/10.
személyiség mely része, mely lényegi vonatkozása kell, hogy felismerhető legyen a sértetti oldalon.
Az, hogy valaki zsidó, az a személyiségének olyan lényeges, integráns része, amelynek önmagában a felismerése vagy a felismerés vélelmezése megalapozza az illető személyes érintettségét az adott kijelentés vonatkozásában.
Az általános fogalma mindig a konkrét létezésén keresztül manifesztálódik, akár szubjektív, akár objektív létezést feltételezünk. A fogalmak, így többek között a közösség fogalma is, konkrétan, a valóságban fizikai módon, természetes személyek révén létezik.
A fogalmak és annak valós elemei egymástól nem vonatkoztathatók el, hiszen a materiális lét nélkül nem léteznének az ezeket leképező fogalmak sem, ezek az összefüggések egymástól elválaszthatatlanok.
Az Alkotmány, illetve az egyes törvények sem nevesítik a címzetteket, mégis adott esetben az Alkotmányra vagy a Ptk.-ra hivatkozással bármely természetes személy indíthat keresetet, érvényesítheti a jogait.
Az emberi méltóságra, a diszkrimináció tilalmára vonatkozó alapjog jelentősége pontosan abban ragadható meg, hogy a személyiség egyetlen eleme, lényegi vonása sem maradhat védelem nélkül. Ez következik az emberi lét teljessége iránti korlátozhatatlan igényből.
Egy közösséghez tartozás minden ember veleszületett, elidegeníthetetlen ismérve, olyan tulajdonsága, amelytől elvonatkoztatni az ember létével kapcsolatosan nem lehet!
A közösséget alkotó természetes személyek és a közösség viszonya egymástól elválaszthatatlanok, ezt az abszolút lényegi korrelációt elvontan, szeparáltan értékelni nem lehet, hiszen a közösség és az egyén egymás genetikus attribútumai.
A diszkrimináció tilalma egy rendkívül sajátos emberi jogot fogalmaz meg önálló jogként, de egyúttal ez a jog egyben az összes többi alapjog működésének, hatékonyságának immanens előfeltétele.
Az alapjogok legtöbbje nem érvényesülhetne, ha nem szavatolná a jogrendszer egésze a társadalom kisebb vagy nagyobb részeinek egyenlősége.
A diszkrimináció tilalma az egyik forrása tehát a többi alapjognak.
Az egyenlő méltóság eszméje csorbul, ha a társadalom olyan csoportismérvek alapján különböztet, amelyek morálisan irrelevánsak, önkényesek, ilyen többek között a faji, vallási alapon történő megkülönböztetés.
Ha egy csoport tagjai visszatérően nem kívánatosak a többség élettere közelében, akkor ez nem csak személyes ellenérzésekre utal, de a nem kívánatos csoport alacsonyabb rendűségét is sugallja, egyrészt a kisebbség, másrészt a többség addig semleges tagjai felé.
A diszkrimináció megítélésénél a károsult vagy a veszélyeztetett csoport tagjainak értékítélete a releváns.
A diszkrimináció ugyanis szinte mindig stigmatizáló hatású is egyben.
20. P. 85.346/2003/10.
Ha a kollektív jogok az egyén egyenlő szabadságát és méltóságát védik, akkor létezésük is azt igazolja, hogy ugyanazokon a morális elveken nyugszanak, amelyek az egyén állampolgári jogait is igazolják.
A kollektív jogok léte, az azonosulás vagy azonosítás (ld. a perbeli tényállást) egy csoport ismérveivel kapcsolatban nem foszthatja meg az egyént általános emberi jogai teljességétől.
Ha a közösség tagjai valamennyien sérelmet szenvedtek, akkor ez mindannyiukat érinti, tehát bármelyikük jogosult keresetet indítani.
A Ptk. értelmezése során az egyetlen helyes mérce az Alkotmány és a Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi kötelezettségek!
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti, vagy társadalmi származás, vagyoni, születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
A (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetést a törvény szigorúan bünteti.
Ugyancsak a magyar belső jog részét képezi az 1969. évi 8. tvr.-tel kihirdetett, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának tilalmáról szóló New York-i egyezmény is. Ez definiálja a faji megkülönböztetés fogalmát, azt általánosan tilalmazza, és a részes államokat a megszüntetésre hívja fel.
Az egyezmény 6. cikke kinyilvánítja azt, hogy a részes államok az illetékes nemzeti bíróságok, és egyéb állami intézmények útján a joghatóságuk alá tartozó minden személynek hatékony védelmet és jogorvoslatot kell, hogy biztosítsanak a faji megkülönböztetést célzó minden cselekmény ellen, amely az egyezménnyel ellentétben emberi jogaikat és alapvető szabadságjogaikat sérti.
Biztosítaniuk kell továbbá mindenkinek azt a jogát, hogy az ilyen sérelmet szenvedett személy bíróságoknál a megkülönböztetés eredményképpen elszenvedett minden kárért igazságos és megfelelő elégtételt és jóvátételt kérjen.
Az 1976. évi 8. tvr-tel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya deklarálja az emberi méltósághoz való jogot, az emberi közösség egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerését.
A történelemből kimutatható, hogy a történelmi, politikai, társadalmi kontextusban elhelyezett társadalmi diszkrimináció soha nem nevesített természetes személyekkel szemben fogalmazódott meg, hanem mindig bizonyos közösségeket, bizonyos közös ismérvek alapján elkülöníthető embereket sújtott.
Az emberiségben a történelem során mindig volt hajlam arra, hogy a különféle társadalmi problémákért, a megoldhatatlannak vélt feszültségekért a társadalom
20. P. 85.346/2003/10.
bizonyos, jól identifikálható ismertető jegyek alapján elkülöníthető csoportjait tegye felelőssé.
Egy fordított deduktív logika alapján a társadalom többsége megfogalmazza a csoport jegyeit, majd visszafordítva a folyamatot, ezen jegyek alapján keres olyan konkrét személyeket, akik megfelelnek az elméletileg, a legtöbb esetben téves módon kialakított értékekkel és formai jegyekkel rendelkező csoport ismérveinek. Ezt később aztán a repressziók követik, a diszkrimináció már ezen elméleti csoportjegyek alapján valósul meg azokkal szemben, akik vélt, vagy valós módon megfelelnek ezeknek a csoportjegyeknek.
A diszkrimináció a gyakorlatban nem létezhet konkrét személyek fizikai létezése nélkül, hiszen minden csoportot valóságos konkrét személyek alkotnak.
A zsidóság önmagában, mint fogalom nem létezik, a zsidóságot, mint fogalmat konkrét természetes személyek alkotják.
A többségi társadalom részéről kivitelezhetetlen is, de egyébként sem szükséges adott esetben, ha valamilyen módon a társadalom egy részét meg akarja különböztetni, hogy nevén nevezze az összes elkülöníteni kívánt egyént, hiszen pontosan megelégszik azzal, elegendő ebben az esetben sajnálatos módon az, hogy bizonyos jegyeket megnevez pl. a zsidó mivoltot, vagy a zsidóságra utaló különféle külső jegyeket, és ez alapján teszi lehetővé bárki számára a diszkriminációt, a kirekesztést.
Egy közösség, vagy valamilyen ismérvekkel rendelkező csoport mindig konkrét egyedekből áll, mely egyedek sokszor a csoport nagy száma miatt nem nevezhetők meg egyenként, de attól még a csoportra vonatkoztatott kijelentések külön-külön vonatkoznak a csoport minden egyes tagjára is, a többen a kevesebb benne van elve alapján.
A történelem bebizonyította, hogy egy közösségre vonatkozó diszkrimináció számos konkrét, természetes személy, néven nevezhető ember esetében jár(ha)t helyrehozhatatlan, tragikus következményekkel. Fogalmilag kizárt, hogy egy általában valamilyen közösségre vonatkoztatott nézet, vélemény álláspont, döntés, vagy cselekvésre felszólítás ne vonatkozna annak egyes tagjaira, hiszen, ha így lenne
akkor pl. a diszkrimináció régmúltban nem egy esetben állami szintre emelt aktusainak a konkrét természetes személyekre semmiféle hatása nem lehetett volna, vagy nem következtek volna be az e törvényekkel érintett természetes személyek sorstragédiái. A bíróság álláspontja szerint az Alkotmány, illetve a hivatkozott nemzetközi jogi egyezmények mindennemű diszkriminációt tiltanak, mind a személyekre, mind a csoportokra, közösségekre vonatkozóan is.
közösséggel, csoporttal szemben megfogalmazott diszkrimináció pontosan azért veszélyes, és azért alapozza meg a csoport tagjainak személyes érintettségét és
20. P. 85.346/2003/10.
keresetindítási jogát, mert rendkívül tág teret ad a társadalom többi tagjai számára az egyes konkrét személyekkel kapcsolatos önkényes értelmezésnek.
Ezek a diszkriminációk soha sem egzakt tudományos alapon megfogalmazható ismérveken, hanem bizonyos koroknak megfelelő, tetszőleges, önkényes, kiragadott elképzeléseken alapulnak, amelyek éppen ezért veszélyesek a csoport tagjaira nézve.
A közösség minden tagjának meg kell adni azt a lehetőséget, hogy védekezzen ez ellen a megkülönböztetés ellen, hiszen, ha mint egyén nem tudna védekezni a közösséghez tartozás miatt őt ért sérelemmel szemben, sok esetben teljesen védtelen maradna.
A közösség esetében sokszor fizikailag lehetetlen, vagy fogalmilag kizárt, hogy a közösség mint egész fel tudjon lépni tagjai védelmében, már csak a közösség tagjainak adott esetben nagy létszáma miatt sem, hiszen elképzelhetetlen, hogy egy több tízezres közösség minden egyes tagja fellépjen ugyanazon jogsértéssel szemben, ugyanazon a módon.
Az a tény, hogy fizikailag a polgári jogon alapuló közösségi jogérvényesítés nem lehetséges, nem jelenti azt, hogy a közösség egyes tagjai el kellene, hogy legyenek zárva alkotmányos, illetve polgári jogaik érvényesítésétől.
Ezen okból mindenképpen meg kell adni a lehetőséget a közösség, a csoport tagjainak a személyes egyéni érdekérvényesítéshez. Rendkívül méltánytalan és igazságtalan lenne, ha egy közösséget ért sérelem alapján, csak a közösség egésze léphetne fel és az abba tartozó személyek nem.
Az a legveszélyesebb a közösség ellen irányuló diszkriminációban, és ez teszi megalapozottá az egyes érintett személyek jogvédelmét, hogy a társadalom részéről teljesen önkényes sok esetben egy csoporthoz tartozás eldöntése, hiszen elegendő, ha valakit annak tartanak bizonyos diszkriminációs felhívás alapján, és attól kezdve már akkor is származhatnak az illetőre hátrányos jogkövetkezmények, ha valójában nem is tagja az adott csoportnak.
Így pedig, ha személyes érintettség nem lenne megállapítható, akkor végképp el lenne zárva az illető a jogérvényesítéstől, hiszen még csak az sem mondhatná, hogy ő ténylegesen a csoporthoz tartozik, hiszen őt csak annak tartják bizonyos emberek, vagy bizonyos körök.
Mindezek alapján egyértelműen megalapozott a személyes érintettség a közösségre vonatkozó kijelentés vonatkozásában.
Természetesen e körben nem lehet érv, hogy ilyen esetben számos per hasonló tartalommal és célzattal indulhatna, hiszen a jogérvényesítésnek pergazdaságossági vagy egyéb perjogi szempontok nem lehetnek akadályai.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a közösségek méltóságának a védelmét leginkább a polgári jog eszközeivel célszerű biztosítani.
20. P. 85.346/2003/10.
Miután ezen tendencia az ezt követő jogalkotási folyamatban nem érvényesült, így a mai napig e körben konkrét felhatalmazó jogszabályi rendelkezés nincs.
(30/1992.AB.sz. határozat)
Az általános személyiségi jog alapjog, azaz olyan jog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mint a bíróságok felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra, a konkrét nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. (8/1990.(IV.23.)AB. határozat)
A méltósághoz való jog funkciója az emberek közötti egyenlőség biztosítása. (23/1990.(X.31.) AB. határozat)
Kétségtelen, hogy ennek alapján a bíróságnak minden esetben vizsgálni kell a csoporthoz tartozás ismérveit, a csoport polgári jogi habitusát, vagy azt, hogy az adott csoport vonatkozásában az egyénnek van-e keresetindítási joga, de ez nem lehet szempont egy egyén alkotmányos, vagy polgári jogai védelme esetén. A bíróságnak nem egy esetben többletmunkája fog keletkezni, de ez szempont a jogérvényesítés biztosítása során szintén nem lehet. Csoport valóban számos alapon képezhető egy társadalmon belül, a bíróság feladata és felelőssége kell, hogy legyen az adott esetben eldönteni, hogy a csoport vagy annak tagjai jogosultak-e személyiségi jogaik polgári jogi védelmére. Nem releváns e körben a bírói gyakorlatra hivatkozás sem. A bírói gyakorlat nem jelent, nem jelenthet olyan merev, megváltoztathatatlan normarendszert (mint, ahogy a bírói döntés sem norma!), amelyet adott esetben az Alkotmány és a kötelezőerejű nemzetközi kötelezettségek értelmezésével ne lehetne áttörni. A bírói gyakorlat is változhat, és kell is, hogy változzon! A bírói gyakorlat változása az a rendező elv, amely fokról fokra, a társadalmi változásoknak megfelelően tartalommal tölti ki az anyagi jogi szabályokat, megmutatván azt, hogy a társadalom értékítélete szempontjából az egyes jogszabályoknak mi a kívánatos, optimális tartalma, illetve hatása az egyes jogalanyok szempontjából.
ad.2
Miután a bíróság döntött a felperes személyes érintettségének kérdésében, következő lépésként azt vizsgálta, hogy a felperes által kifogásolt kijelentés megvalósítja-e a diszkriminációt?
A kereset ezen részére vonatkozóan alperes kérelmet nem terjesztett elő, a bíróság a becsatolt szöveget vizsgálta, és megállapította, hogy a kifogásolt kijelentés kifejezetten diszkriminatív felszólítást tartalmaz a társadalom egy bizonyos körére nézve. A kirekesztés egyértelműen diszkriminatív cselekvést jelent, az erre való felhívás pedig diszkriminációt valósít meg.
20. P. 85.346/2003/10.
A megkülönböztetés alkotmányos tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie (9/1994.(IV.25.) AB. határozat).
A mindenkibe a csoportokat alkotó természetes személyek is beletartoznak, a csoporthoz tartozásuk pedig adott esetben a diszkrimináció olyan ismérve lehet, ami szintén alkotmányos alapjogként kell, hogy érvényesüljön.
A kirekesztésen keresztül megvalósuló diszkrimináció semmilyen körülmények között nem lehet jogszerű válasz a vélt vagy valós társadalmi problémákra, mert ab ovo jogellenes! A kirekesztésre felhívás, miután alkotmány- és jogellenes, mint ilyen csak a személyiségi jogok sérelmén keresztül fejtheti ki hatását.
Implicit módon minden kirekesztés sérti egyúttal az emberi méltóságot, mivel az össztársadalmi létet, ezt az emberekkel veleszületett, elidegeníthetetlen jogot kívánja megtagadni önkényes szempontok alapján a társadalom egyes tagjaitól.
Természetesen a társadalomnak joga van védekeznie az őt, vagy az eredményeit fenyegető jelenségek ellen, de ezt csak a büntetőjog eszközeivel teheti meg. Az alperesi kijelentés pedig a fenti folyamat tiszta, egyértelmű megfogalmazása.
Az illetékre vonatkozó rendelkezés az 1990. évi XCIII. tv. 39. § (3)/a. pontján, ue. tv. 42. § (1)-én és a Pp. 78.§ (1)-én alapul.
Budapest, 2003. július 1.
Dr. Mohay György s.k.
bíró | 
