Új lap

T. Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság.

Hiv.szám: 52.Pf.29.063/2003.

Dr. Ádám György felperes az ifj. Hegedűs Lóránt alperes ellen, személyiségi jogaim megsértése miatt indított polgári jogi perben, az alperes által benyújtott és hozzám 2003. szeptember 19-én érkezett fellebbezésére az alábbi

f e l l e b b e z é s i e l l e n k é r e l m e t

terjesztem elő:

Kérem az elsőfokú eljárás során hozott ítélet helybenhagyását. Eljárási költséget nem igényelek.

I n d o k o l á s :

1.) Alperes fellebbezésében előadja: „Az I. fokú Bíróság részint a Ptk. 85. § alkalmazásának hiánya, részint a reá nézve kötelező ítélkezési gyakorlat figyelmen kívül hagyása, illetőleg szembehelyezkedő értelmezése folytán törvénysértő ítéletet hozott. A törvénykezés semmilyen körülmények között nem hozhatja magát a törvényhozás helyzetébe. A Ptk. 85. § (1) bek. teljesen világos, egyértelmű és félremagyarázhatatlan tartalma szerint a személyhez fűződő jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. Felperest, semmilyen személyes sérelem a cikkel nem érte, a cikk nem felperesről szól, a kereset benyújtásáig felperes létezéséről alperes nem is tudott, alperes a felperest mind a mai napig nem is ismeri.” (első oldal 2. és 3. bekezdése, kiemelés az alperestől)

Felperes válasza:

Alperes a fellebbezésében azt állítja, hogy az első fokon eljárt bíróság „törvénysértő ítéletet hozott.” Ezt az állítását négy „érvvel” indokolja

a.) A Ptk. 85. § alkalmazásának hiánya.

b.) A bíróságra kötelező értelmezéssel az ítéletet hozó bíró szembehelyezkedett.

c.) A bíró – az alperes szerint – törvénykezés helyett „magát a törvénykezés helyzetébe” hozta.

d.) Engem – felperest – semmilyen személyes sérelem a cikkel nem ért…

Az alperes mind a négy érve – minthogy jogban való tévedés – elfogadhatatlan.

ad a.) Az alperes állítása – amely szerint az első fokon eljárt bíróság nem alkalmazta ítéletében a Ptk. 85. §-át – ellentétes az indokolásban írt tényekkel. Az ítéletet hozó bíró az indokolásban részletesen elemzi, hogy ítéletét a Ptk. 85. § (1) bekezdésére – mint törvényi tényállási elemre – is alkalmazta. Az ítélet indokolása ezt tartalmazza: „A Ptk. 85. § (1)-ének nyelvtani, illetve teleologikus értelmezése nem más, mint hogy egy adott személyt ért jogsérelemért egy másik, sérelmet nem szenvedett személy ne perelhessen. Ennek az a magyarázata, hogy a személyiségi jogok esetében az érintett személy az, aki személyében, szubjektumában egyedül alkalmas annak eldöntésére, hogy érte-e sérelem, és ha igen, kíván-e ezzel kapcsolatban fellépni. Ezzel ellentétes értelmezést a jogalkotó soha nem interpretált a jogalkalmazók számára.” (3. oldal 5.-6. bekezdése)

Ezzel – az ítéletet hozó bíró – rendkívül pontosan, elméletileg kifogástalanul elemezte a törvényi tényállást, a törvényhozó akaratának elemzését is belefoglalva az

ítéletében alkalmazta. A Ptk. 85. § (1) bekezdését – mint ahogyan azt az ítéletet hozó bíró kielemezte – másként nem is lehet értelmezni.

ad b.) Az első fokon eljáró bíró a Ptk. 85. § (1) bekezdését a bíróságra kötelező értelmezés figyelembe vételével hozta meg, azzal egyáltalán nem helyezkedett szembe, tehát a törvény szellemének és bírói gyakorlatának megfelelő ítéletet hozott. Az alperes a fellebbezésében nem is tudta megjelölni, hogy az első fokon eljárt bíró miként és hogyan helyezkedett szembe a „kötelező ítélkezési gyakorlat”-tal, ezt csupán ex chatedra állítja.

ad c.) A jelen jogvitában az első fokon ítélkező bíró magát – az alperes szerint – „a törvényhozás helyzetébe” hozta.

Az ítéletet hozó bíró a hatályos törvényeket (Ptk. 75. § (1) bekezdés, Ptk. 76. §, Ptk. 85. § (1) bekezdés) a lehető legpontosabban – a törvény szellemének és gyakorlatának megfelelően – alkalmazta, ahhoz egyetlen törvényi tényállási elemet sem tett hozzá, egyetlen elemet sem hagyott figyelmen kívül, tehát az ítélkezés szabályainak megfelelően – a Pp. 206. § (1) bekezdését alkalmazva – szabad mérlegeléssel, meggyőződése szerint ítélkezett. Azt a tényt, miszerint „a személyhez fűződő jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni” (kiemelés az alperestől), a bíró a legmesszebbmenőkig figyelembe vette, erre épül az ítélete. Ezek szerint valótlan az alperesnek azon állítása, hogy az első fokon ítélkező bíró „magát a törvényhozás helyzetébe” hozta.

ad d.) Az alperes azt állítja, hogy engem – a felperest – az „Ébresztő” című cikkel semmilyen személyes sérelem nem ért. Ez az állítás figyelmen kívül hagyja azt az egész érvrendszert, amellyel én a keresetemben, majd „észrevételeim”-ben ennek az ellenkezőjét – expressis verbis – bebizonyítottam. Az csupán rabulisztikus „ellenérv”, amely szerint „a kereset benyújtásáig felperes létezéséről alperes nem is tudott, alperes a felperest mind a mai napig nem is ismeri”, illetve „a cikk nem felperesről szól”.

Ha és amennyiben a „cikk” nem rólam – és hozzám sorsban azonos borzalmakban részesült, más „Galiciából jött-mentek hadához” tartozókról – szól, akkor kikhez? Ha nem rólam és a velem azonos sorsot már egyszer megélt zsidókról szól a „cikk” akkor miért írta az alperes? Az a tény, hogy a „cikk”-nek nevezett írás a – mások által – zsidónak tartott személyekről szól a lehető legpejarotivebb, uszító hangnemben, kirekesztésünket követelve, az nem lehet vitás! Valótlan az alperesnek az az állítása, hogy a „cikk” rólam nem szól. Ehhez semmiféle személyes ismeretség nem szükséges, elégséges a magyarországi zsidók elleni kirekesztésére uszításra való egyenes követelés! Ez a magyar történelemben ezer éve így volt (később részletezem) és az én életemben is számtalanszor megismétlődött. Keresetlevelemben pl. leírtam azt, hogy 1938-ban – amikor a Hősök terén Eucharisticus Kongresszus volt és beszédet mondott Pachelly bíboros (későbbi XII. Pius pápa) és Serédi Justinián bíboros hercegprímás, uszítva a zsidók ellen, dicsérve Hitlert, engem az ott résztvevő fiatalok egy csőcseléke meglátott, reám nézve zsidónak minősítettek és kis híján agyon vertek. A verekedők nem ismertek, de az uszító Pachelly bíboros és Serédi Justinián sem ismert, – létezésemről nem is tudtak – mégis halálos veszedelembe kerültem, nagyon súlyos, életveszélyes sérülésekkel a két pap zsidókat kirekesztő uszítása folytán. Személyesen nem ismert sem Banga páter, – mikor uszító beszédeit mondta, amelyekkel a zsidótörvényeket készítette elő – nem ismertek Darányi, Imrédi, Bárdosi miniszterelnökök, Szálasi „nemzetvezető”, de még a kőszegi sörgyárban gázkamrát állító nyilasok és SA katonák sem, mégis megölték András öcsémet és engem is a halál széléig üldöztek. Ilyen formán az, hogy ismét egy pap, – aki a zsidók elleni kirekesztésre uszít – engem nem ismer – a törvényi és

történeti tényállás szerint – irreleváns. Személyhez fűződő jogom súlyos megsértése, – amely ellen a Ptk. 85. § (1) bekezdése alapján személyesen lépek fel a perben – megvalósítja a törvényi tényállást. A személyes ismeretség és a személyes megnevezettség a Ptk. 76. §-ának nem tényállási eleme.

II.

Az alperes fellebbezésében előadja: „Semmilyen bölcselkedés nem helyettesítheti a konkrét tételes jogszabály hiányát, illetve a kötelezően alkalmazandó helyébe semmilyen metafizikus spekuláció nem léphet.” (fellebbezés 1. oldal utolsó előtti bekezdése)

Felperes válasza:

Egyetértek az alperes fellebbezésében írtakkal abban, hogy „semmilyen bölcselkedés nem helyettesítheti a konkrét tételes jogszabály hiányát…” Csakhogy a bölcselkedő – tételes jogszabály hiányában – éppen az alperes.

Minthogy én a keresetlevelemben, észrevételeimben, majd az első fokon eljárt bíró az ítélet indokolásában éppen a tételes jogszabályokra hivatkoztunk (lásd 1. pont ad c.) alpont) azt figyelmen kívül hagyni „metafizikus spekuláció” amellyel az alperes érvel.

Az ítélet indokolása részletesen elemzi, hogy tételes jogszabályokra hivatkozott. Ezt olvashatjuk az indokolás 3. oldalától a 4. oldal végéig konkrétan, de lényegileg a 9. oldal 3. bekezdéséig. Az ítéletben sehol nem olvasható „bölcselkedés” vagy „matafizikus speculáció”. Mindez az alperes – tényekkel alá nem támasztott – önkényes „érvelése”.

III.

Az alperes fellebbezésében előadja: „Az I. fokú Bíróság akarva akaratlan mindvégig a Ptk. 85. § (1) bekezdésében foglalt imperatív szabállyal áll vitában, a konkrét és teljesen egyértelmű szövegezés folytán azonban e vita reménytelen, hiszen a Bíróság nem jogalkotó szerv, hanem alkalmazza a jogszabályt.” (első oldal utolsó bekezdése, második oldal első bekezdése)

Felperes válasza:

Az első fokon eljárt bíróság a 2.-9. oldalig sehol sem „áll vitában” „a Ptk. 85. § (1) bekezdésében foglalt imperativ szabállyal”, sőt éppen a szóban lévő törvényszakasz részletes elemzésével bizonyítja az ítélet rendelkező részének helyességét. Az indokolás tulajdonképpen egyetlen – nagyon súlyosan törvénysértő de néhány bíróság ítéletben mégis a Ptk. 76. §-ra alkalmazott – L.B. PK.13. állásfoglalással „áll vitában”, pontosabban, ajelen jogvitában alkalmazhatatlanságát bizonyítja.

Az első fokon eljárt bíróság a szóban lévő „vitában” ezt írja: „Nem fogadta el a bíróság e körben alperes hivatkozását a Pk. 13. sz. LB állásfoglalásra. A FK 13. sz. állásfoglalás úgy fogalmaz, hogy sajtó-helyreigazítást az kérhet, akinek a személyére a sajtóközlemény – nevének megjelölésével vagy egyéb módon – utal, vagy akinek személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető. Mint az a szövegből egyértelműen kitűnik, ezt az értelmezést kizárólag a sajtó-helyreigazítási eljárásra alakította ki a Legfelsőbb Bíróság. A Ptk. 85. §-a esetében a PK. 13. sz. állásfoglalás azért sem alkalmazható, mert a jogosultat hátrányosabb helyzetbe hozná, mintsem őt az Alkotmány alapján megilletné. Az Alkotmánnyal ellentétes interpretáció pedig minden jogszabály esetében tilos. Alapjogok

esetében az analógiának, kiterjesztő értelmezésnek csak a jogosult előnyére lehet helye! A felek és a bírói gyakorlat által gyakran hivatkozott PK. 13. sz. állásfoglalás ugyanakkor nem kötelező jogforrás az eseti döntések során, másrészt pedig alkalmatlan a Ptk. 85. § (1)-ének értelmezésére. A közvetlen, személyes érintettség nem jelenti ez esetben az adott személy név szerinti megnevezését, egy ilyen szűkítő értelmezés rendkívül méltánytalan és sérelmes lenne az érintettek részére, hiszen számos módja van annak, hogy valaki a konkrét személy megnevezése nélkül valakire kedvezőtlen, hátrányos vagy diszkriminatív kijelentéseket tegyen. Elegendő, ha az adott személy valamely olyan lényegi szubsztanciája felismerhető, amely létezésének mások által is felismerhető attribútumát képezi. (ítélet 3. oldal 6.-11. bekezdés és 4. oldal első bekezdése).

Felperes véleménye: Az első fokon eljárt bíró, az egyetlen „vitatott” kérdésben (L.B.PK.13.számú állásfoglalás a „sajtó-helyreigazításról”, alkalmazható-e „analógiával” a Ptk. 76. § törvényi tényállására is) részletesen, szakszerűen kifejtette álláspontját, amely szerint: NEM alkalmazható. Sajátos, hogy az alperes a fellebbezésében erre a jogi anomáliára (alkalmazható-e vagy sem) már ki sem tért. Úgy látom, hogy az alperes a 2003. április 13-án kelt kereseti ellenkérelmére adott, 2003. május 20-án kelt „észrevételeim”-ben írt álláspontomat elfogadta, amely szerint: „… a PK.13. kollégiumi állásfoglalása a Ptk. 79. §-ára vonatkozik és nem alkalmazható – még analógiaként sem – irányadóként a 76. § megítéléséhez”. Majd később: „Aki a Polgári Kollégium 13. állásfoglalása alapján ítélkezik – a Ptk. 76. § törvényi tényállására értelmezve – az nem ért a joghoz” (észrevételem 2. oldal első bekezdése).

Ezen a – mondva csinált – „jogvitán” kívül a Ptk. 85. § (1) bekezdés alkalmazásának értelmezésében semmiféle jogvita nem volt, azt a bíró alkalmazta „teljesen egyértelmű szövegezés folytán” a felperes – keresetlevélbe foglalt – „személyes érvényesítése” folytán. Aki ezt az egyértelmű jogértelmezést mégis kétségbe vonja, annak a számára „a vita reménytelen, hiszen a Bíróság nem jogalkotó szerv, hanem alkalmazza a jogszabályt”. (alperes megfogalmazásának reciprok érve a helyénvaló a jelen jogvitában)

IV.

Alperes fellebbezésében előadja: „Csak a jórend kedvéért emelem azt ki, hogy téves az I. fokú Bíróságnak az a megállapítása is, amely szerint érdemben nem történt volna védekezés a keresettel szemben, hiszen a jogerős ítéletekre történő hivatkozás és azok beszerzésének indítványozása egyértelmű válasz az érdemi kereseti kérelemre.” (2. oldal 2. bekezdése)

Felperes válasza: A 43 korábbi „jogerős ítéletekre történő hivatkozás és azok beszerzésének indítványozása” ebben a konkrét jogvitában nem érdemi védekezés, minthogy az alperes által beszerezni indítványozott ítéletek egészen más történeti tényállás alapján hozott ítéletek voltak. A 43 felperes három perben egészen más tényállásra hivatkozott, az „érintett közösségek nevében”, amely kereseti kérelmek „fényévnyi” távolságra voltak az én keresetemtől, amelyben saját személyhez fűződő jogomat SZEMÉLYESEN érvényesítettem! Erre az alperes nem adott ÉRDEMBEN semmiféle választ.

Alperes fellebbezésében előadja: „Arról az igen lényeges ténykörülményről most már nem is beszélve, hogy az I. fokú bírság által levezetett és az írott törvénnyel szembehelyezkedő okfejtés a felperes esetében még úgy sem foghat helyt, mint a korábbi jogerős pervesztes felperesek esetében, hiszen felperes m é g c s a k n e m i s á l l í t j a, hogy ő ténylegesen a zsidósághoz tartozik, vagyis zsidó származású volna, aminek ismeretében azután totális képtelenség, hogy a Bíróság olyan személyiségi jogsértést állapítson meg, ami felperest a saját állítása szerint sem érintheti.” (2. oldal 3. bekezdése, kiemelés az alperestől)

Felperes véleménye: Az alperes érvelése ismét rabulisztikus, a jogvitában előadottak kiforgatása. A valóság – amelyet eddig minden beadványomban megfogalmaztam, de gyengébbek kedvéért – más oldalról is megvilágítok: én materialista vagyok, ami alkotmányos jogom. Én semmiféle vallást (zsidót, keresztyént, iszlámot, stb.) – a magam gondolatvilágában – nem fogadok el. A magam gondolatvilága saját világnézeti rendszerem eddig az én magánügyem, senkit nem érdekelt. Engem hat éves koromtól nyolcvankét éves koromig (most ennyi éves vagyok) – kivétel nélkül mindenki – zsidónak tartott és tart mind a mai napig, vagyis ezen, – mások által rólam kialakított vélemény alapján – intézték a sorsomat. Az azonban eddig is irreleváns volt – és a jelen jogvitában is az - hogy ÉN minek tartom magam, zsidónak vagy materialistának, akitől logikátlan lenne, hogy saját magát még zsidónak is tartsa.

Az alperes – azzal, hogy saját alkotmányos materialista meggyőződésemet egy objektív tényeken alapuló jogvitában – ellenem próbálja felhasználja, a logikán vett erőszak! Ha becsülettel, vagyis saját meggyőződésem szerint állítottam a keresetlevelemben „vallásomat” – a magam egyéni világában – nem írhattam, hogy magamat zsidónak tartom, minthogy ez ellenkezik a világnézetemmel.

Az alperes viszont fellebbezésében két – egymástól független – tényt össze is kever: más ugyanis a „vallás” és más a „származás”. Én a keresetlevelemben azt írtam, hogy „származásomról” – minthogy az magánügy – nem vagyok hajlandó nyilatkozni, csak azt mondom, hogy homo sapiensektől származom (akik gerinces lények), a többi nem tartozik senkire. Azonban eddig (82 évig) – mindenki más – engem zsidó származásúnak tart és ilyen módon viszonyul hozzám: egyesek közömbösen, mások gyűlölködve, ellenem uszítva, míg megint mások ezért szeretettel. Ebben a jogvitában viszont csakis és kizárólag az a történeti tény, hogy MÁSOK milyen származásúnak tartanak.

A „vallás” ismét másmilyen tényállási elem. A Magyar Állam ezer évig számon tartotta az állampolgárainak a „vallását” és eszerint értelmezte a jogaikat és kötelezettségeiket. Én – minthogy nem hiszek semmiféle „vallás”-ban – nem írhattam a bíróságnak mást, mint azt, hogy nem vagyok zsidó vallású, mert semmiféle vallásom nincs. Ezzel is viszont az a helyzet, hogy MÁSOK mindig zsidó „vallásúnak” tekintettek (ma is zsidónak tartanak) és ebben a perbeli jogvitában éppen ez a tényállás a lényeg.

Véleményem szerint viszont az lenne „totális képtelenség, hogy a Bíróság olyan személyiségi jogsértést” ne állapítson meg, ami ismét azokra az elképzelhetetlenül súlyos KIREKESZTÉSEKRE uszítja a magyar lakosságot, amely egész életemet (főleg 1938-tól 1945. május 2.-ig) teljesen tönkre tették. Amelyhez hasonló kirekesztésre uszítás következtében meggyilkolták a legközelebbi hozzátartozóimat és engem is a halál küszöbéig üldöztek. Egy „független demokratikus jogállam” nem tűrheti, hogy polgárainak egyes csoportjai ellen kirekesztésre uszítsanak más állampolgárokat, olyan formában, amely már korábban minden változatában be is következett, és amely következmények – ilyen kirekesztésre ismételt uszítás folytán – ismét bekövetkezhetnek.

VI.

Az alperes a fellebbezésében írja: „Ilyen alapon bárki bármikor pert indíthatna – és az I. fok Bíróság okfejtése szerint sikerrel – például Törökországban a kurd kisebbség, vagy Erdélyben, vagy a Felvidéken, esetleg Délvidéken a magyar kisebbség érdekeinek és személyiségi jogainak a védelmében annak ellenére, hogy az illető nem kurd, vagy nem magyar!!!” (2. oldal 4. bekezdése, három felkiáltó jel az alperestől)

Felperes ezzel kapcsolatos véleménye:

Az alperes példái nagyon szellemesek. Kár, hogy egy alapvető tényállási elemet a példáinál elfelejtett figyelembe venni. Vegyük elő például a törököket és a kurdokat. Ha akad Törökországban egy olyan török, aki nem kurd, de mindig mindenki – valamilyen okból – állandóan kurdnak tartja és ezért egész életében végig kellett szenvednie mindazokat a kirekesztéseket, amikben a törökök a kurdokat részesítették és ezek után ez a – kurdnak tartott – török fellép a kurdokat kirekesztésre uszítása ellen, személyiségi jogainak védelmében felléphet a kurdokat kirekesztésre uszító személlyel szemben és valószínűleg Törökországban is megnyeri a személyiségi jogi perét. Hasonló a helyzet az erdélyi románnal is, akit Erdélyben mindenki magyarnak tart. Ha ez a nem-magyar, de magyarnak tartott személy keresztül ment mindazokon a kirekesztéseken, amelyek Trianon óta az erdélyi magyarokat érték és ezek után pert indít az erdélyi magyarok kirekesztésére uszító román állampolgár ellen – ha Románia független demokratikus jogállam – ott is megnyeri az a román a személyhez fűződő jogainak megsértéséért indított polgári pert. Ebben a témakörben nincs értelme tovább elemezni, hogy ugyanez lenne a Felvidéken és Délvidéken is, hasonló tényállás mellett.

VII.

Az alperesnek kivétel nélkül minden érvét megcáfoltam az előző hat pontban. A történeti tényállást azonban még néhány adattal – éppen az alperes fellebbezésének szellemisége miatt – ki kell egészítenem.

1.) Magyarország története több, mint ezeregyszáz (1100) éves. A magyarok bejövetelekor a Kárpát-medencében már éltek zsidók. A magyarok az elmúlt ezer évben úgyszólván mindig igyekeztek a már itt élőket – és az időközben üldözés elől menekülő és itt letelepedni szándékozó – zsidókat különböző formában kirekeszteni. Alperes „Ébresztő” című lapban „Keresztyén Magyar Állam!” címmel írt – zsidók (Galíciából jött-mentek hada) kirekesztésére uszító irománya ezer éves „hagyomány” szerves folytatása. Erről a „Magyar Jogi lexikon” VI. kötete (szerkesztette dr. Márkus Dezső, Budapest Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1907. a 1154.-1155. oldalon) a „Zsidók joga Magyarországon” (az idézett kétoldalaslexikon részt dr. Weiszoberg Gyula írta) a következőket írja:

„Kétségtelenül van bebizonyítva, hogy zsidók Magyarországon a honfoglalás százada óta laknak, sőt talán még előbb jöttek a római legiók nyomán Pannoniába. Törvénykönyveinkben az első adat 1092-ből való, mikor a szabolcsi zsinat határozatából törvénynyé lett, hogy ha zsidó keresztény nőt bir v. keresztény rabszolgát tart, azok szabaddá bocsáttassanak, eladóiktól pedig áruk a püspökök javára elkoboztassék (Sz-László decretumainak I. könyve). Ugyancsak a decretumok közt található a rendelkezés, hogy a vasárnap dolgozó dolgozó zsidóknak szerszáma elvétessék (I. k. X. f). Kálmán király decretumai közt sűrübben találkozunk a zsidókkal. Meg lett újítva a tilalom, hogy zsidó keresztény rabszolgát nem tarthat, új intézkedések pedig, hogy a zsidó földmívelő csak pogány rabszolgát alkalmazhat,”

„II. Endre aranybullája tiltja, hogy zsidók, ugymint izmaeliták, pénzverők, só- és adóhivatalnokok lehessenek. Mint ismeretes, a király nem nagyon tartotta be a bulla rendelkezéseit, azért Honorius pápa 1225-ben a kalocsai érsek útján szigoruan ráir, hogy ne engedje, hogy zsidók közhivatalokat viseljenek. Ugyanezt panaszolja 1231-ben IX. Gergely pápa is, azért újból kimondják, hogy zsidók és szaracenusok sem pénzverde, sem más hivatal élén nem állhatnak, de azért a pápa 1233-ban megint ezt parancsolja.”

„A tatárjárás elmulta után, mely alatt a zsidók a tatárokon kívül a hazai lakosságtól is szenvedtek, mert azt terjesztették róluk, hogy a tatárok is zsidók, kiket idevaló testvéreik hivtak be.”

„Az 1279-iki budai zsinat a vörös foltot teszi kötelezővé a zsidók számára, vagyis azt, hogy a zsidó a nyilvánosság előtt csak ugy jelenhet meg, ha a felső ruhája bal oldalán vörös kerékalaku szövetdarabot visel «mert nagyon veszedelmes és a kánoni tvszékkel ellenkező, hogy zsidó kereszténytől ne legyen megkülönböztethető». Ha keresztény olyan zsidóval érintkeznék, ki e jelt nem viseli, neki vizet v. tüzet adna, ugy interdictum alá esik.”

„Eszerint a zsidók hivatalviselési tilalmát is megújította és a keresztények részéről való megszegését fenyítékekhez köti.”

„Majd 1514-ben közzéteszi a formát, mely szerint zsidónak esküjét keresztény elleni ügyben ki kell venni. A zsidó köpenybe öltözve, fedett fővel, meztelen lábakkal a nap felé fordulva, kezét a bibliára téve esküdjék, különbözőkép elátkozva magát, ha hamisan esküdnék. Ez az eskü «more judacco». A mohácsi ütközet után a székesfehérvári országgyülésen, melyen Szapolyai Jánost királylyá választották, az is határozatba ment, hogy a zsidók az egész országból kiűzessenek,”

„A zsidók jogi helyzetén lényeges változás csak Mária Terézia idejében megy végbe. Ő rendelte el a «türelmi adó» fizetését, de azért fenntartotta v. behozta a zsidókra nehezedő kivételes törvényeket. Horváth-Szlavonországokban nem lakhattak, sem Baranyában v. Hevesben, sem a bánya- és legtöbb szab. kir. városban sem. Ha vmely városba mentek, ha csak egy napra is, vámot tartoztak fizetni. Székesfehérváron pl. 1 frt 30 krt.”

„A szabadságharcz valósította meg a zsidók reményeit egyenjoguságért. 1849 jul. 28-án a szegedi országgyülés jóformán vita nélkül fogadta el a zsidók egyenjogusítását, csakhogy a két hét mulva bekövetkezett világosi fegyverletétel lehetetlenné tette a törvény életbelépését és csak az 1867 : XVIII. t. cz. mondta ki, hogy: «az ország izr. lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak».

A fenti részleges közléshez a lexikon két oldalát A.) alatt fellebbezési ellenkérelmemhez csatolom.

2.) Jelen beadványomhoz B.) alatt csatolom az izraelita vallásról rendelkező – Corpus Juris Hungariciban megjelent – 1895. évi XLII. törvény-czikket, amelynek (1) lábjegyzetében felsorolják a zsidókra vonatkozó törvény-czikkeket és néhány rendeletet. Az elsőt 1092-ben Szt.László király hozta (I. kötet 1. § 10. fejezet) amely így szólt: 10. Fejezet: „Zsidókról, ha keresztyén asszonyt vesznek társul magokhoz: „Ha zsidó keresztény asszonyt veszen társul magához, vagy valamely keresztyén személyt szolgaságban tart az ő házánál, vegyék el tőle és adják vissza annak szabadságát, a ki pedig eladta volt, attól az árát vegyék el legyen az a püspökök jövedelme”. 26. Fejezet: „Arról, ha zsidó ünnepnapon dolgozik” „Ha valaki vasárnap vagy más nagyobb ünnepen talál zsidót munkában, tehát hogy a keresztyénség meg ne botránkozzék, valamely szerszámmal a zsidó dolgozott, azt veszítse el.”

Kálmán király (1095-1114-ig uralkodott) I. könyv 74. Fejezet: „Keresztény családot tartó zsidóról” „Senki a zsidók közül keresztyén cselédet venni vagy eladni avagy magánál szolgaságban tartani ne merjen. 75. Fejezet: „Akinek közülök gazdasága vagyon pogány cselédekkel lássa el azt. Zsidók, ha módjuk van benne venni, bírhatnak ugyan mezei jószágot, de ő nekik sehol másutt, hanem csak püspöki székhelyen legyen szabad lakniok”.

3.) A magyar törvényhozás 1895-től 1920-ig nem hozott zsidótörvényt, de 1920. szeptember 26-án – a fehérterror ideje alatt – kihirdették a XXV tc.-et az első „numerus clausus”-t (ez a zsidó megjelölést nem használta, de mindenki tudta, hogy a zsidó egyetemi hallgatóknak a kirekesztéséről szól). A szóban lévő tcz.-tc.) C.) alatt csatolom.

Tisztelt Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság!

A jelen fellebbezési ellenkérelmem I-VI. fejezetében bebizonyítottam, hogy az alperes fellebbezése nem volt képes az első fokon hozott ítéletet a lehető legminimálisabb mértékig sem kétségessé tenni. Az első fokon hozott ítélet anyagi és alaki jogilag kifogástalan. Jelen beadványom VII. fejezete – a fellebbezés fényében – még érthetőbbé teszi, hogy az alperes egy – történelmileg rendkívül káros, törvénytelen – folyamatot kíván a III. évezredben, egy független, demokratikus jogállamban folytatni, ami megengedhetetlen. A magyar igazságszolgáltatás hivatott a „zsidók kirekesztésére” irányuló folyamatot jogerősen meggátolni.

Tisztelettel kérem az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását, különös tekintettel arra, hogy személyhez fűződő jogomat személyesen kívánom érvényesíteni.

Budapest, 2003. november 4.

dr. Ádám György

felperes

ügyvéd

T. Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság.

Hiv.szám: 52.Pf.29.063/2003.

F e l l e b b e z é s i e l l e n k é r e l m e

dr. Ádám György felperesnek (ügyvéd)

. Hegedűs Lóránt alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértéséért indított perében

amelyben az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását kéri.

mellékelve:

1 db lexikon részlet

2 db volt törvény-czikk a Corpus Juris Hungariciból

A fenti részleges közléshez a lexikon két oldalát A.) alatt fellebbezési ellenkérelmemhez csatolom.

Megjegyzem, hogy az „izraelita vallásról” szóló 1895. évi XLII. törvénycikket az ’izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról” szóló 1942. évi VIII. törvénycikk 1. § első mondata hatályon kívül helyezte (keresetlevelemhez E.٫ alatt csatolt melléklet). A zsidó vallás – de jure – 47 évig volt „törvényesen bevett vallás” a magyar ezer éves történelem során, azonban – de facto – 1920-ig, tehát összesen egy negyed évszázadig (lásd a következő pontban írtakat).

4.) Jelen fellebbezési ellenkérelmemhez csatolok D.) alatt egy rövid tanulmányt történészi kutatásokból, annak bizonyítására, hogy az alperesnek a zsidók („Galiciából jöttmentek hada”) kirekesztésére való uszításához hasonló uszításoknak milyen következményei voltak Magyarországon a XIX. században, amely mind a mai napig tart. Ebben az évben (2003.) Nyíregyházán kétnapos tudományos konferencia volt a tiszaeszlári perről és tanulságairól, amelyen egyes pártok képviselői is megjelentek. A MIÉP részéről nem vett részt senki a konferencián, de azzal egy időben megkoszorúzták Solymosi Eszter sírját, ami nyílt állásfoglalás arra vonatkozólag, hogy százhúsz évvel a szégyenletes események után, még mindig tartja magát a „vérvál” gyalázkodó uszító állítása. Azt is megjegyzem, hogy 1946-ban (sic.) Kunmadarason súlyos zsidóellenes program volt (gyilkosságokkal együtt), amiről ma – nem tudom miért – nem szoktak beszélni, de csak egy szikra kell és az ezer éves zsidógyűlölet Magyarországon ismét lángra kaphat. A tanulmánynak a bíróságra való benyújtásával az a célom, hogy bizonyítsam, az alperes zsidóellenes kirekesztésre uszításának milyen előzménye és háttere van a magyarok egyes köreiben. Az alperes zsidók elleni kirekesztésre uszításának rendkívül veszélyes történelmi előzményei vannak, és esetleges következményei lehetnek, ha nem lép fel mind a három államhatalmi ág törvényesen, de határozottan, így az igazságszolgáltatás.

Tisztelt Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság!

A jelen fellebbezési ellenkérelmem I-VI. fejezetében bebizonyítottam, hogy az alperes fellebbezése nem volt képes az első fokon hozott ítéletet a lehető legminimálisabb mértékig sem kétségessé tenni. Az első fokon hozott ítélet anyagi és alaki jogilag kifogástalan. Jelen beadványom VII. fejezete – a fellebbezés fényében – még érthetőbbé teszi, hogy az alperes egy – történelmileg rendkívül káros, törvénytelen – folyamatot kíván a III. évezredben, egy független, demokratikus jogállamban tovább folytatni, ami megengedhetetlen és amely alperesi uszítás engem személy szerint ismét életveszélybe taszíthatna, mint 1938-tól 1945. májusig. A magyar igazságszolgáltatás hivatott a „zsidók kirekesztésére” irányuló folyamatot jogerősen meggátolni, személyes védelmem érdekében is.

Tisztelettel kérem az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását, különös tekintettel arra, hogy személyhez fűződő jogomat személyesen kívánom érvényesíteni.

Budapest, 2004. január 5.

dr. Ádám György

felperes

ügyvéd

T. Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság.

Hiv.szám: 52.Pf.29.063/2003.

f e l l e b b e z é s i

e l l e n k é r e l m e

dr. Ádám György felperesnek (ügyvéd)

ifj. Hegedűs Lóránt alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértéséért indított perében

amelyben az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását kéri.

mellékelve:

1 db lexikon részlet

2 db volt törvény-czikk a Corpus Juris Hungariciból

1 db történelmi tanulmány a XIX. századi tiszaeszlári perről

Rajniss Ferenc 1940. okt. 9. interpelláció, alsóházban.

„A második zsidótörvényt ki lehet játszani strohmanok és „aladárok” segítségével. Ezen strohmanok között törvényhozók, nyugdíjas állami funkcionárusok sőt a miniszterelnök rokonai is megtalálhatók. A zsidótörvény kijátszása szinte önálló üzletág, így a korrupció a visszaélések melegágyává vált.”

Első Klessheimi látogatás 1943. ápr. 16. és 17.

Hitlerrel való vitában Horthy: „mégsem üthetem őket agyon.”

T. Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Hiv.szám: 20.P.85.346/2003.

Dr. Ádám György felperes, ifj. Hegedűs Lóránt alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének bírósági megállapítása iránt indított polgári jogi perben, az alperes 2003. május 12-én Ügyvédi Irodámba érkezett ellenkérelmére az alábbi

é s z r e v é t e l e k e t

terjesztem elő:

Nem felel meg a valóságnak az az alperesi állítás, amely szerint én – felperes – a „44.” vagyok, aki „AZONOS JOGALAPON ilyen pert” indítottam az alperes ellen. Az alperes által felsorolt három per nem azonos jogalapon indult, azoknak az általam indított perhez – anyagi jogi értelemben – semmi köze sincs. Az alperes által hivatkozott perek még „köszönő viszonyban sincsenek” azzal a keresettel és az abban megnevezett jogalappal, amiben én az alperes ellen pert indítottam. Nem ellenzem, hogy a bíróság az alperes által felsorolt három per iratait beszerezze, csak megjegyzem, hogy azok a jelen jogvita megítélésének vonatkozásában irrelevánsak.

Szemben az alperesi – sematikusan általánosító – véleménnyel, én vagyok az első, aki személyes érintettség folytán (!) indítottam pert az alperes ellen.

Megfelel a valóságnak, hogy a Ptk. 85. § (1) bekezdése értelmében „személyhez fűződő jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni”. (kiemelés az alperestől) Én viszont keresetlevelemben és mellékleteivel éppen azt bizonyítottam be, hogy – ha áttételesen is – de KÖZVETLENÜL SZEMÉLYESEN ÉRINTETT VAGYOK ABBAN A SZÖVEGBEN AMELYET ALPERES ÍRT. Ehhez csak megjegyzem, miszerint a 29.P.90.907/2001/12. számú ítélet maga is azt állítja: „A bíróság abban egyetértett a felperessel, hogy a perbeli szöveg a társadalmi közfelfogás figyelembevételével egyértelműen „dekódolható”, a magyarországi zsidóság legalábbis egy részét erősen negatív módon bemutató szövegről van szó,”

Minthogy azonban én – szemben az alperes által megemlített 43 felperessel – történeti és logikai úton levezettem, miszerint az ilyen „szöveg alanya egy közösség, nem pedig konkrétan a felperes volt” (az ítélet korábban idézett részének folytatása) az én esetemre nem vonatkoztatható. Elismerem – amint azt az alperes állítja – hogy „laikusnak nem minősülő felperes” vagyok és ezért nem csak azt a nyilatkozatot tettem, amit a 43 felperes, hanem a perjog, az anyagi jog, a logika, a történettudomány és a józan ész szabályai szerint bebizonyítottam, hogy az alperes „erősen negatív módon bemutató” szövege engem – aki a „kirekesztésnek” már minden formáját átéltem meggyilkolásom kivételével – személyesen közvetlenül érint!

A közvetlen, személyes érintettség – a Ptk. 76. § értelmében – semmiképpen nem jelenti a személy konkrét megnevezését, ez az „értelmezés” súlyos joglogika csúsztatás eredménye az alperes részéről. Éppen ennek bizonyítására idéztem keresetlevelemben sok beszédet, írást, tanulmányt, mellékletében sok miniszteri indokolást, stb. Mutassa be az alperes, hogy ezekben a – keresetlevelem és mellékleteiben idézett – írásokban, ki mikor és kit nevezett meg konkrétan és név szerint. Azt látjuk, hogy 1938-tól 1945-ig a „kirekesztésre” uszító írások, beszédek, törvényindokolások, törvények, senkit soha nem neveztek meg „konkrétan”, a folyamat mégis KONKRÉTAN (!) 600.000, azaz HATSZÁZEZER ártatlan magyar állampolgár – szinte elképzelhetetlenül kegyetlen – meggyilkolásához vezetett és további 400.000 magyar állampolgár azt „élte” meg, amit a keresetlevelemben megírtam.

– 2 –

(Megjegyzem, hogy a PK.13. kollégiumi állásfoglalása a Ptk. 79. §-ára vonatkozik és nem alkalmazható – még analógiaként sem – irányadóként a 76. § megítéléséhez. A két törvényi tényállás egészen más jellegű és típusú jogviszonyokat tartalmaz, ezért az analógia – ebben az esetben – jogban való tévedés, még akkor is, ha található olyan ítélet, amely azt alkalmazza és ezért az ítélkező bíró ezt az „analógiát” bírói gyakorlatnak tartja. Aki a Polgári Kollégium PK 13. állásfoglalása alapján ítélkezik – a Ptk. 76. § törvényi tényállására értelmezve – az nem ért a joghoz.

Mindezek alapján a keresetlevelemben írt „rendkívül bő tartalmú kereseti előadás” (alperes megjegyzése) megfelel a Pp. 163. § (1) bekezdésében szabályozott „szükséges tények”-nek, sőt még kissé visszafogott is ahhoz képest, hogy egy – a magyar joggyakorlatban eddig ritkán alkalmazott – jogfelfogást érvényesítsek. Ezért nyomatékosan hangsúlyozom, hogy ebben az általam indított jogvitában nem alkalmazható a PKKB – már korábban idézett – ítéletének azon megállapítása: „A bíróság szerint ugyanis a jogalkotásnak kellene lépnie abban a vonatkozásban, hogy egyértelművé váljon az, hogy egy közösséget egészében vagy jelentős részében ért támadás (személyiségi jogi jogsértés) esetében ki és milyen formában jogosult fellépni.”

Véleményem szerint – ebben a konkrét jogvitában – a jogalkotásnak nem „kellene lépnie”, minthogy a hatályos Alkotmány, a Ptk. és Pp. – az általam szükséges mértékig előadott tényállásra – megfelelő alaki és anyagi jogi rendelkezéseket tartalmaznak. (Abban a kérdésben, hogy a 43 felperes perében kell-e a „jogalkotónak lépnie”, nem foglalok állást.)

Én tehát keresetlevelemben „a per eldöntéséhez szükséges tények fogalmi körére és ezzel összefüggésben” éppen azt és annyiban adtam elő, amely szükséges a keresetlevelem petitumának megítéléséhez.

Az alperes arra hivatkozik, hogy a korábban a PKKB-n hozott ítéletek alapját képező keresetlevél felperese csak ennyit adott elő önmagáról „felperes zsidó származású, izraelita vallású mayar állampolgár.” Az én kereseti előadásom nem alkalmas ennek előadására:

ad 1.) Nem vagyok hajlandó nyilatkozni a származásomról, csak annyit, hogy emberektől vagyis homo sapiensektől származom.

ad 2.) Nem vagyok izraelita vallású. Semmiféle vallásom nincs, de – amit ezt már a keresetlevelemben részletesen előadtam – MÁSOK zsidónak, izraelitának, Galiciából jött-mentek hadához tartozónak, stb. tartanak és ettől a „pejoratív” minősítéstől nem engednek szabadulni.

ad 3.) Magyar állampolgár vagyok. Az a véleményem, hogy tízmillió állampolgár társammal együtt, a leghatározottabban tiltakozni kell az ismét felerősödő „kirekesztésű” politika ellen, amely nem tudni, hova vezet, lehet, hogy a gettóig, a sárga csillagig, a munkaszolgálatig vagy a deportálásig és százezrek meggyilkolásáig. Ilyen uszítás mellett – amit az alperes is folytat – mindez nem kizárt, minthogy ezek – ilyen uszítások folytán – már meg is történtek Magyarországon.

Ez a veszély a konkrétan – mások által – zsidónak nevezett magyar állampolgárokra megint leselkedik és személy szerint.

Általános zsidó (Galiciából jött-ment) nem létezik, csak konkrét személyek, akik ismét életveszélyben vannak – ilyen írások nyomán – ugyan úgy mint 1938-1945-ig.

Általános fogalom csak a konkrétakon keresztül manifesztálódik. Platon (kb. i.e. 500) azt állította, hogy létezik az „ideák világa” ahol a földi konkrét fogalmaknak az általános idolumai működnek. Akkor lenne igaza az alperesnek, ha lenne ilyen „ideák világa” és az ott

– 3 –

létező „Galiciából jött-mentek hada” idolumáról írt volna az alperes. Azonban már Arisztotelész (Platon tanítványa) azt mondta: „Szeretem Platont, de még jobban az igazságot, az igazság pedig az, hogy nincs ideák világa és nincsenek idolumok”. Azóta tudjuk, hogy az általános – a logika szabályai szerint – az egyesekből képzett általánosítás és az egyesre visszavezethető, mint ahogyan ezt keresetlevelemben levezettem.

Mindezek alapján kérem az alperes ellenkérelmének elutasítását és keresetlevelem petituma szerint az ítéletet meghozni.

Budapest, 2003. május 20.

dr. Ádám György

felperes

A jelen beadvány egy példányát megküldöm az alperes jogi képviselőjének.